Történeteink

Ivett	Donát	Jenny	Viki	Virág&Dóri	Adri	Tomi
Zoli	Tündi	Dávid	Alexandra	Anna	Szabina	Gergő
Lili

 

Zoli története

 

1989.11.14-én születtem Debrecenben. Egészen 15 éves koromig úgy éltem mindennapjaimat mint a többi gyerek. Imádtam közösségben lenni, vidám, örökmozgó, és nagyon jó tanuló gyerek voltam. Mindemellett imádtam a focit is, 6 éves koromtól kezdve űztem ezt a sportot, életem részévé vált, és szép eredményeket értem el. Azonban 2005 augusztusában megváltozott minden.

Gyerekkoromban szinte sohasem voltam beteg, leszámítva 1-2 tüszős mandulagyulladást, ezért szokatlan volt hogy egyre magasabb a vérnyomásom. (160/90) Ugye, általában ki méri egy 15 éves gyerek vérnyomását rendszeresen...?! Mi is „véletlenül” kezdtük el miután egyre magasabb volt.  A háziorvos azt mondta, hogy ez a serdülő korral jár, és majd szépen kinövöm, még egy laborvizsgálatra sem méltatta a dolgot. Aztán jött a szokásos sportorvosi vizsgálat a bajnoki szezon előtt. Ott már 180/110-es vérnyomásom volt, így a játékengedélyt nemhogy nem kaptam meg, azonnal el is tiltottak. A sportorvos javasolta hogy vizsgáltassuk ki magam belgyógyászaton, és talán a sors keze hogy még aznap este ügyeletet kellett hozzám hívni, mert olyan rosszul voltam hogy én szinte semmire nem emlékszem arról az estéről (filmszakadás). Az ügyeletes orvos is mondta, hogy ennek már a fele sem tréfa, azonnal menjük vele más orvoshoz. Úgy is lett, Debrecenbe mentünk tovább, ahol már legalább egy labort csináltak, aminek az eredménye már bőven 300 feletti creatinin meg 25-ös karbamid lett. Emlékszem az évnyitómon kellett menni a Debreceni Klinika nephrológia osztályára vizsgálatra, de onnan már haza sem engedtek. Elkezdtek vizsgálgatni, gyógyszerezni stb. De az állapoton egyre inkább romlott, volt olyan hogy 1 hét alatt 14 kilót híztam!!! Nesze neked, felgyülemlett víz, Medrol, vízhajtók meg ilyen finomságok... A kórházban eltöltött 1 hónapom alatt szépen körvonalazódott a dolog, és egyre többet hallottuk azokat a szavakat, mint műtét, fisztula, dialízis, veseelégtelenség stb.

Aztán szeptember végén egy hétvégére hazajöhettem, majd október elején már meg is csinálták a fisztulát a bal csuklómon. Akkor még mindig nem értettem hogy mi a fenének kell ez...?!?! Eközben folyamatos kórház, laborvizsgálatok, vesebiopszia, aminek semmi eredménye nem lett, tehát a MAI NAPIG NEM TUDJUK, MI TÖRTÉNT A VESÉIMMEL. Majd az egyik vérvétel után már 600-as kreám volt így arra jutottak, hogy azonnal visznek dialízisre. Az fisztulám kerek 20 napos volt..! De szerencsére semmi gond nem volt a szúrásnál, és viszonylag simán indultak a kezelések. Aztán jöttek a következő ismeretlen szavak: transzplantáció, donor, várólista. Nem tudtam mit jelentenek, nem is akartam tudni, de látva szüleim döbbent, hitetlenkedő, és ijedt tekintetét, kezdtem megérteni, hogy itt bizony nagy a baj. Nem akartuk elhinni, hogy egy egészséges, sportos, panaszmentes életvidám gyerekkor hogy változik rémálommá. A legrosszabb az volt hogy 3-4 órákat kellett mozdulatlanul ott feküdni a dialízisen, mert pont olyan helyen volt a tű, hogy nem mozoghattam, de hamar megszoktam a sok tűszúrást, az állandó gyógyszerszedést, viszont nagyon hiányzott a foci, a barátaim, és az edzőm, szóval az addig életem szeretett közössége. Szüleim mindig mellettem voltak, de sokszor nekem kellett bennük tartani a lelket. Eközben az iskolából nagyon sokat kimaradtam mert eleve november végéig kórházban voltam, és aztán is sokszor a suliból vitt a mentő kezelésre. Furcsa ezt mondani, de leszámítva a rengeteg kényszerfekvést, és a tűszúrásokat én tökre szerettem dialízisre járni, mert (nem gyerekosztályra hanem felnőttre jártam) én voltam ott az egyedüli gyerek, és a nővérek nagyon aranyosak és kedvesek voltak velem, és én is szerettem őket. Eközben felkerültem a várólistára, összepakoltuk azt a bizonyos bőröndöt, hogy ha menni kell, akkor kéznél legyen. :)

Innentől kezdve éltem a megváltozott életemet, amikor tudtam jártam iskolába is, belevágtam a jogosítványba is, azzal is nagyon jól haladtam, már csak a forgalmi vizsgám hiányzott, volt is időpontom február 5-ére, de előtte két nappal, 3-án szombat reggel fél 7-kor megszólalt a telefon. Gondoltam is, ki az az ember aki nem tud aludni, vagy annyira fontos neki valami ilyen korán. Láttam hogy budapesti telefonszám, egyből gondoltam: ajjajj, aztán egy kedves női hang szólt bele, és rólam érdeklődött, hogy mikor voltam utoljára beteg, hogy vagyok most stb, és a végén mondta hogy lenne nekem egy vese. Na, én egyből rohantam át anyához és odaadtam neki a telefont, miközben csápoltam, hogy nekem nem kell, én nem megyek sehova, engem nem fognak felvágni stb :) Nagyon megijedtem és nem akartam menni, azt mondtam, hogy jó ez így nekem, meg különben is holnapután meglehet a jogsim... De anya csak annyit mondott, hogy fiam irány készülni mindjárt jön a mentő. Mérges voltam anyára, de csak a félelem beszélt belőlem. Tudtuk, hogy el fog jönni ez a pillanat is, de semmi sem úgy alakult ahogy készültünk rá. Sürgés-forgás-kapkodás, már itt is a mentő, irány Budapest. Azon a télen akkor esett az addigi legnagyobb hó, még azt is sajnáltam, hogy pont most kell elmenni nekem. :) Villámgyorsan a fővárosba értünk, ahol helyismeret hiányában azonnal el is tévedtünk a mentővel. Volt azért vicces pillanata is ennek a résznek, mert látni kellett azokat az arcokat amikor egy szirénázó mentő bevágódik egy emberekkel zsúfolt buszmegállóba és kinyitják a mentő ajtaját és annyit kérdeznek:
- Nem tudják merre van a Transzplantációs Klinika? Azt tudjuk, hogy Baross-Szentkirályi sarok, de hogy jutunk el odáig???
Az emberek "kicsit sem" voltak megdöbbenve.... az a pillanat óriási volt :) Aztán sikeresen megérkeztünk (egy másik mentőautó mutatta nekünk az irányt, tök vagány volt) és elkezdődtek a vizsgálatok. Természetesen én még akkor is reméltem, hogy nem én kapom a vesét, mert akkor legalább nem vágnak fel. :) De SZERENCSÉRE nem úsztam meg! :)

3 órás műtét után iszonyú fájdalmakkal ébredtem, bár a nővérek mindent megtettek, hogy jobb legyen, én vigasztalhatatlan voltam. Aztán ahogy jobban lettem, egészen máshogy láttam a világot, vidám voltam, örültem stb, de nem tartott sokáig az öröm, mivel az egyik ultrahangnál kiderült, hogy kilyukadt az uréterem a műtét közben. Egyből toltak vissza és egy 4 és fél órás műtét után azt mondták az orvosok, hogy se nekem, se maguknak nem kívánnak még egy ilyet, mert elég cifra volt a dolog, nem pont az várta őket ott bent, amire számítottak. Innentől viszont egyenes út vezetett a gyógyulásig. Itt is elmondhatom hogy az 1 hónap alatt végig jól éreztem magam a klinikán, szerettem ott lenni, mert foglalkoztak velem, szerettek és odafigyeltek rám. Sőt azt is mondhatom egyedül az utolsó előtti nap telt már el nehezen, mikor már tudtam hogy holnap tuti hazamehetek, de addig mindig jól éreztem ott magam. Aztán mikor hazajöttem nagyon kellemetlenül érintett, hogy néhány hónapig „karanténban” kell élnem, akkor megint letörtem egy kicsit, de hamar eltelt az is.

Azóta minden a legnagyobb rendben, 2 évvel ezelőtt újra kezdtem sportolni is, jelenleg a Trappancs Egyesület tagja vagyok, és asztalitenisz és tollaslabda sportágakban versenyzek. Nagyon jól érzem így magam, igazán sikeres és szerencsés ember vagyok úgy gondolom. Összegezve mint minden sorstársam én is nagyon nehéz időszakokon vagyok túl, de úgy gondolom a betegségem által egy olyan közösségbe kerültem és olyan embereket ismertem meg, akikkel „normál” körülmények között soha nem találkoztam volna. Olyan ez a közösség mint egy nagy család, aggódunk egymásért, segítünk egymáson, együtt örülünk és osztozunk a rossz dolgokban is.

Köszönöm az orvosoknak, a nővéreknek hogy kaptam egy új életet, új lehetőségekkel, szüleimnek hogy végig mellettem voltak, és külön köszönet a „pót anyukánknak” Feszt Timinek hogy szívét lelkét kiteszi értünk, mindig számíthatunk rá, és ha Ő nem lenne, biztos vagyok benne hogy egyikünk sem itt tartana ahol ma!

Köszönöm!

                                                                                                                               Kóka Zoltán

 

Zoli eredményei 2011-ben:

2011. február: Mór, kvalifikációs verseny - Magyar Szervátültetettek Szövetsége
tollaslabda egyéni tollaslabda páros tollaslabda vegyespáros asztalitenisz páros asztalitenisz vegyespáros	bronzérem aranyérem ezüstérem ezüstérem ezüstérem
2011. március: Szeged, kvalifikációs verseny - Magyar Szervátültetettek Szövetsége
asztalitenisz páros asztalitenisz vegyespáros	ezüstérem ezüstérem
2011. március: Budapest, kvalifikációs verseny - Magyar Szervátültetettek Szövetsége
tollaslabda egyéni tollaslabda páros tollaslabda vegyespáros	ezüstérem ezüstérem ezüstérem
2011. június: Göteborg, Szervátültetettek Világjátéka
tollaslabda egyéni tollaslabda férfi páros asztalitenisz férfipáros	bronzérem ezüstérem ezüstérem
2011. október: Lajosmizse, Országos Bajnokság - Magyar Szervátültetettek Szövetsége
asztalitenisz vegyespáros asztalitenisz férfi páros	ezüstérem aranyérem
2011. november: Budapest, Országos Bajnokság - Magyar Szervátültetettek Szövetsége
tollaslabda egyéni tollaslabda páros tollaslabda vegyespáros	bronzérem ezüstérem ezüstérem